Iskolakezdés, megkésett beszámoló

Sziasztok!

 

Tényleg ne haragudjatok, hogy most jelentkezem. Egyszerűen nem volt affinitásom a blogom folytatásához. De mivel olvasták páran, meg így ismernek meg jobban mások, arra jutottam, hogy folytatom. Az óta mióta nem publikáltam, rengeteg minden történt velem. Nem is mindent írok le, csak a legfontosabb dolgokat. A nyáriszünet nagyon gyorsan elrepült. Sokat szórakoztunk, rengeteget táboroztunk. Aztán csak arra ocsúdtam fel, hogy jé, már megint itt a suli. Mikor szeptember elsején megjelentem az új osztálytermemben, nagyon furán éreztem magam. Mondhatni, pokolian. És mikor elhangzott a szokásos évelei tájékoztató, utána jött a délutános tanár. Ahogy belépett, és hozzászólt a többiekhez, akkor kérdeztem meg magamtól, hogy mit is keresek itt? Hisz itt már mindenki ismer mindenkit. Úgy éreztem, hogy ide én csak bepofátlankodom. Igaz péknek akartam tanulni, de úgy éreztem, hogy itt semmi keresni valóm. Akikkel egy osztályba kerültem, mind fiatalabbak voltak nálam. Engem ez azért érintett szokatlanul, mert az előző brancsban én voltam a leg fiatalabb, most meg a leg öregebb lettem. És mikor arra is rájöttem, hogy én leszek ott egyedüli vak, és hogy Nikit is az előkészítőhöz tették, meg a drága jó Dani cimborámat is, teljesen kétségbeestem. Úgy éreztem, hogy még sem akarok pék lenni. Amikor csak tehettem, folyamatosan az előkészítősöknél lógtam. És sokszor ábrándoztam arról, hogy én szeretnék oda kerülni. Úgy éreztem, hogy a társaságba nem fogok tudni beilleszkedni. Nekem azt mondta egy tanárom, amikor megemlítettem az átmenés lehetőségét, hogy várjak ősziszünetig, hátha még is javul a helyzet. Telt-múlt az idő. A második héten egy olyan esemény történt, ami végleg a padlóra tett. Mentem tesizni, és egyszerűen mindenki megfeledkezett rólam. Hiába kerestem a tanárt, meg a többieket a tornateremben, nem hallottam semmi zajt. Ebből arra következtettem, hogy engem magamra hagytak. Haza mentem, és elújságoltam, hogy mi történt. Azzal próbáltak nyugtatni, hogy biztos csak véletlen volt, és hogy tudják milyen érzékeny vagyok, de próbáljak megnyugodni. Nah ez után teljesen erőt vett rajtam a kétségbeesés, így bezárkóztam a szobámba, és elbőgtem magam. Nagyon zaklatott és feldúlt voltam. Mivel egyszerűen úgy éreztem, hogy ez sehogy sem lesz jó. De aztán napokkal később tisztázódtak a dolgok, és elnézést kértek a többiek tőlem. Nem hibáztatom őket utólag, mert nekik is nagyon szokatlan lehetett ez a helyzet. Mellette az osztályfőnököm is csesztettet. Le ült mellém, és mondta, hogy beszélgessünk el, mint férfi a férfivel. És el kezdte nekem mondani, hogy többet kéne mozognom, STB,STB. Nem örültem ennek, mert nagyon rosszkor talált meg. Elég volt a saját problémámmal foglalkoznom, hogy teljesen kilógva éreztem magam a közösségből, ami rettentően szomorúvá, frusztrálttá tett. Én meg mondtam neki, hogy a többiekkel nem tudok játszani, mert ők látnak, így csak a sétálgatás marad. Ő erre azt felelte, hogy megérti. Megkérdezte, hogy nem bántott-e meg, én meg azt mondtam, hogy nem, pedig nagyon az elevenembe talált, mert két éve azon dolgozom, hogy fogyjak, és úgy éreztem, hogy ő ezt semmibe veszi. Pedig minden nap nagy-nagy munka nekem, mivel nagyon szeretek enni, de már nem fogyok, de a súlyomat tartom hála a jó égnek. De mivel akkoriban nagyon rossz időszakomat éltem meg, ez is rá tett egy lapáttal. Ez után következett a tesis dolog, így teljesen magam alatt voltam. De tanultam ebből is, hogy a problémákról beszélni kell egyenesen, még akkor is ha nehéz. Az első dagasztással is meggyűlt a bajom. Nagyon rossz volt belenyúlni a készülő tésztába, sokszor úgy éreztem, hogy elhányom magam. Na, akkor megint feltettem magamnak a szokásos kérdéseket. Mivel akkor kezdtem el ismét pszichológushoz járni, jól kibeszélhettem vele a dolgokat hála istennek. Mindenki azért drukkolt nekem, hogy megszokjam ezt a kellemetlenséget. Ahogy teltek a hetek, kitaláltam, hogy jó, kesztyűbe fogok dolgozni. Így is történt, a következő héten, már úgy dagasztottam. Teljesen felvidultam, hogy úgy milyen jó is. Ahogy el telt pár hét, egyre többször kaptam magam azon, hogy a kesztyűt húzom le a kezemről. Az ősziszünet előtti héten, pedig már nem is kértem kesztyűt, úgy dagasztottam. Először el sem hittem, hogy meg tudom csinálni, de mostanra el értem oda, hogy az Istennek sem vennék fel kesztyűt a dagasztáshoz. Megszoktam, és sokkal jobban szeretem így, mert a puszta kezemmel érzem a tésztát. Igaz, mondogatták, hogy meg fogom szokni, de én nem hittem el. Köszönetet szeretnék itt mondani a két tanáromnak, az osztályfőnökömnek, és az asszisztensnek, hogy segítettek nekem ebben, és a nehézségek leküzdésében. Igaz, egyszer ilyen medvehagymás tésztát kellett volna dagasztani, de annyira undorodom a medvehagyma szagától, hogy kettőt nyomtam rajta, aztán gyorsan hívtam az egyik osztálytársamat. Úgy éreztem, ha még egyszer bele kell nyúlnom, és a torkomba áramlik az a büdös szag, rosszul leszek. Így én mentem mosogatni, a társam pedig átvette tőlem. Ezért örök hálám neki. Szépen lassan kezdtem megszokni a többieket is. Először egy délutáni sétára sem mentem el, egy programon sem vettem részt. De aztán egyszer csak azon vettem magam észre, hogy én is velük tartok, sőt meghosszabbodtak azok a délutánok, amikor ott vagyok, már nem pályáztam el minden ebéd után. Teljesen észrevétlenül megbarátkoztam a többiekkel. Pedig azt hittem, hogy sosem fogom megszeretni az osztályomat. Minden nap utáltam iskolába járni, pedig a változások előtt nagyon szerettem. De talán az átéltek abban segítettek, hogy könnyebben viseljem a változásokat. Sajnos én nagyon nehezem viselem az új dolgokat, sőt elmenekülnék előlük. Hálás vagyok, hogy ezt nem hagyták nekem. Szeretem nagyon a szakmát, mindig is álmom volt, hogy valami konyha körüli dolgot csináljak. Tök jó, mert amit készítünk pékárukat el is adjuk. Annál szebb dolgot nem is tudok elképzelni, amikor az elkészített terméket boldogan elviszik az emberek, és jóízűen elfogyasztják otthon. És az is felbecsülhetetlen, hogy meg is dicsérik, ha finom. Nagyon jól tud esni mindannyiunknak. Mivel szeretek másokról gondoskodni. Nagyon király a pult mögött állni, és az embereknek odaadni a kért terméket. Jó velük kapcsolatba lépni, szeretem azt, hogy annyi emberrel szóba elegyedhetek. Tök jó lenne valahol eladónak lenni, igaz számolni nem számolnék. De szívesen segítek az embertársaimnak. Úgy érzem, ez nekem való. A sors is úgy akarta, hogy ezt a szakmát tanuljam. Itt még egy dolgot meg kell említenem. Én megint a fejembe vettem, hogy el megyek gimibe. Biztos vagyok benne, ez is azért volt, hogy elmeneküljek az osztályom elől. El is mentem a Katona József gimibe, és beadtam a papírokat. Fel is vettek Dani cimborámmal együtt. De mi után beültem, már egy nap után éreztem, hogy egyszerre a kettő nem fog működni. Délelőtt gyakorlatozni, dél után meg elméletezni máshol? Egy hét eltelt, és azt mondtam, hogy köszönöm szépen ebből nem kérek, és mindenki nagy bánatára kiiratkoztam. Nem bánom döntésemet, rájöttem, hogy egyelőre nem szeretnék érettségizni. Teljes odafigyeléssel el szeretném végezni a szakmát, és úgy vagyok vele, hogy az érettségit később is lerakhatom. Így legalább három szakma lesz a kezemben. Ha meg később sem lesz affinitásom, akkor nem lesz. Így sem érzem magam alul iskolázottnak. De az vígasztal, hogy bármikor megcsinálhatom, ha úgy szeretném. Szóval, most sem tudtam megmaradni a gimiben, de Dani folytatja tovább. Igaz nekik jóval kevesebb gyakorlatuk van, mert ők még előkészítősök, jövőre kezdődik nekik az igazi munka, nekik rengeteg elmélet van. Mivel úgy döntött hála Istennek a szakiskolai igazgatója, hogy engem nem rak az előkészítőbe, ezért igen, én az összeszokott csapatba kerültem. Így a mély vízbe lettem dobva. De ebből is rengeteg konzekvenciát vontam le. De büszke vagyok magamra, hogy még is sikerült beilleszkednem, és úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem. Fiatal vagyok, ráérek. Minél több mindent tanul az ember, annál több lábon áll. Nem is szaporítom tovább a szót, igaz lenne még mit mesélnem, de majd holnap új bejegyzéssel jelentkezem.

Be the first to reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük