Egy kis palacsintázás, és miegymás.

Elérkezett az idő, amikor ismét jelentkezem.

Olyan események történtek velem, ami meg ér egy bejegyzést. Kezdem a hétfővel. Minden a szokásosan indult. Reggel nyolckor beértem, gyorsan átöltöztem, majd mentem már is be a műhelybe. Kimértem szépen a tészta hozzávalóit, majd szépen elkezdtem dagasztani. Három féle terméket kellett a tésztából csinálni. Császárzsömlét, kerek mákost, és kiflit. Ezek közül a császárzsömlét szeretem a legjobban elkészíteni, ezért nagyon drukkoltam, hogy azt kapjam. De nem hallgattak meg az égiek, nekem a kiflit kellett formáznom, így miután a nagy gombócból csináltam 24 kicsit, el is kezdődhetett a tészta kinyújtása, majd formázása. Ha hiszitek, ha nem én egy fél órát, ha nem többet elszöszmötöltem vele, míg az utolsóval is kész lettem. Néha már úgy éreztem, hogy a türelmem végén vagyok, de megembereltem magam, és hősiesen végig csináltam. Az eredménye meg is lett, minden elfogyott. Amint vége lett óráimnak, át mentem a Daniék osztályába beszélgetni, így a délután nagyon hamar elrepült. Megdumáltuk, hogy a mai napon palacsintát fogunk készíteni, így a mai reggel itthonról hoztam is egy doboz tejet. Ez a nap is a szokásosan kezdődött. De amint beléptem a műhelybe, ez megváltozott. Azzal fogadott minket a tanár, hogy egy új terméket fogunk csinálni, aminek a neve Francia lisztes. Én ezen nagyon elcsodálkoztam, főleg akkor amikor mondta, hogy még ő sem csinált ilyet. Gondoltam, oké, vágjunk bele. Mivel ugyan úgy kellett csinálni, mint a kiflitésztát, ezért   minden rutin szerüen ment. Rá jöttem, hogy ez a Francia lisztes nem is nagy ördöngösség, mivel ugyan az a formázása mint a hosszúzsömlének, csak annyi a különbség, hogy itt tompának kell lennie mindkét végének. Ezt az akadályt tehát sikeresen vettem, és még sós kalácsot is csináltunk, amit szintén sikeresen fontam, és jól sikerültek. Így kezdtem megnyugodni. De tudhattam volna, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Miután mindennel végeztünk, kijelentette a tanár, hogy gyakoroljuk gyakorlótésztán a fejesmákos fonását, mert ő ezt bizony le szeretné osztályozni. Nah, ekkor éreztem úgy, hogy elszaladok világgá. De gondoltam magamban, oké, ha ez az utasítás, akkor hajrá. El is kezdte a többieknek mutogatni. Szegényeket nagyon sajnáltam, mert senkinek sem akart menni, de ahogy hallottam, hogy milyen mozdulatokat kell csinálni, én is éreztem, hogy ez nekem halott ügy lesz. És mikor odajött a szakoktató külön nekem megmutatni, sejtésem be is igazolódott. Az egyik legnehezebb fonásról van szó, amit rengeteget kéne gyakorolni. Ezt a tanár  szerintem nagyon is jól tudta. Sőt ki is jelentette, hogy holnap nem fog minket osztályozni, mert bizony ezt sokat kell gyakorolnunk az egész osztálynak, kivétel nélkül. Mindannyian fel is lélegeztünk, és megörültünk, hogy még tökéletesíthetünk módszereinken. Nagy nehezen elérkezett a délután, amit annyira vártam már. Kettőkor át is slisszoltam szépen a Daniék osztályába, de mivel nekik szegényeknek még volt egy órájuk, ezért azt még meg kellett várni, és csak utána kezdhettünk neki a palacsinta készítésnek. Rögtön ahogy kicsöngettek, már is rohantunk ki a boltba a délutános tanárral, és megvettük a szükséges hozzávalókat. De sajnos pudingot elfelejtettünk venni, így ahogy visszaértünk, gyorsan hazaszaladtam pudingporért, mivel tudtam, hogy nekünk van otthon. Nem is tévedtem, gyorsan rongyoltam is vissza a suliba szerzeményemmel. A többiek már nagyban kevergették a tésztát, ezért én is gyorsan nekiálltam megfőzni a pudingot. Hála Istennek remekül sikerült mindkettő. Ahogy kész lettünk, a tésztát beraktuk egy kicsit pihenni a hűtőbe, így a puding is hűlhetett egy keveset. Majd a délutános tanár el is kezdte szépen sütni a palacsintákat. Négy féle feltéttel ehettük. Pudingos, kakaós, túrós, és házi baracklekvárosat. A lekvároshoz szkeptikusan álltam, mivel a boltit utálom. De rájöttem a házi lekvár, egyszerűen Isteni, igaz a szilva házilekvár az verhetetlen, amit 48 órán keresztül főznek üstben, és amiben nincs cukor. Fantasztikus! Természetesen mindegyiket megkóstoltam, kivéve a kakaóst, mivel én csak ital formájába szeretem, palacsintába nem. Csak hármat szoktam megenni, de most annyira jól sikerült, hogy mind a hárman mi diákok megettünk hat db-ot összesen, így senki nem is vacsorázott a mai nap. Aranyos volt nagyon a Dani barátnője, mert külön egyedül sütött egyet a Daninak. Ez egy szép és megható gesztus szerintem. A délután nagyon hamar elröppent, de nem is csodálkozom, mivel a társaság is nagyon jó volt, és persze a hangulat is. Köszönöm a mai élményeket, azt hiszem ezek azok a történések, amikre az ember örök életére emlékezni fog. Remélem, hogy a következő beszámolómat is szeretettel, és élvezettel fogjátok olvasni. Addig is mindenki vigyázzon magára!

Be the first to reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük